Újra nálam járt a Vitara és az S-Cross, ugyanis idén év elejétől ők is beléptek a hibrid hajtáslánccal kapható autók piacára. Vegyes érzelmekkel indultam neki a tesztnek, hisz jelentős változást, és nagy izgalmakat nem ígért az újdonság. Viszont nem is kaptam semmit, csak amire számítottam. És ez a Suzuki nagy ütőkártyája évek óta, amit kell, azt tudja!
2020 Év elején a Suzuki a WLTP (Worldwide Harmonised Light Vehicle Test Procedure)szabvány okán frissítette a gépjármű portfólióját, méghozzá úgy, hogy minden modelljében elérhetővé tette a Hybrid rendszert. A nálam járt modellek az S-Cross és Vitara ilyen rendszerrel voltak felszerelve, és erről szeretnék egy kicsit beszélni.

Mi változott?
Mindkét modell gyakorlatilag teljesen egyezik a korábbi verziókkal. Avatatlan szemek egy, a hátsó ajtón található felirat, és a menüben plusz 1 menüponton kívül nem nagyon talál különbséget az korábbi modellekhez képest. Nem változott a csomagtartó mérete, nincs néma villanyos suhanás, ahogy azt a hibrid autóktól már-már kezdjük megszokni. Van cserébe magasabb ár, és hozzá tartozó kisebb fogyasztás és károsanyag kibocsátás. Teljesítményben érezhető változás nincs, bár papíron kisebb a mérhető adat.

Technológia
A modellpaletta 2 crossovere 1,4 literes Boosterjet motorja kapta meg a 48V-os Mild Hybrid rendszert, mely a belsőégésű erőforrásra aggatva egy ISG nevű egységet kapott, mely indítógenerátor néven lett bevezetve a marketing anyagokba. Ez gyakorlatilag egy olyan elektromotor, mely tölteni és hajtani is képes, az elektronikai vezérlés függvényében.Ez az ISG egy bordásszíjjal van a motor főtengelyéhez illesztve, melynek köszönhetően motorfék üzemben termeli a 48V-ot a hozzá csatlakoztatott akkumulátorhoz, és gyorsításkor pedig besegít a motorhajtásba a főtengelyen keresztül.
Biztos érezte már a kedves olvasó, amikor egy kis köbcentis autóval autópálya emelkedőn kínlódunk felfelé, akkor egy klíma ki-be kapcsolása mekkora különbség tud lenni. Nah ez a technológia is valami ilyesmi rásegítést ad, persze mindezt a vezetőtől teljesen függetlenül, automatikusan, és a menetviszonyokhoz illeszkedve a legoptimálisabb módon teszi.

Mindent összevetve a Suzuki továbbra is hozza azt, amit az S-Cross-tól és Vitarától is elvártunk és meg is kaptunk. Az ára természetesen igazodott a piachoz, de a lényegen nem változtat. Viszont a 3+7 év garancia egy nagyon ütős érv mellettük.