SsangYong Rexton – Mindenhogy kilóg a sorból

SsangYong Rexton – Mindenhogy kilóg a sorból

Sokszor lehetett hallani tőlem, főleg azoknak akik hozzám közeliek, hogy a Rexton…. na majd megmutatom. Ez leginkább azért volt, mert egy igazán megosztó, de ugyanakkor szerethető autóról van szó, amikor a dél-kóreaiak zászlóshajóját emlegetjük.

SsangYong Rexton Interior

A márka még mindig egy kicsit bizonytalan a köznép füle hallatára, és lássuk be, ilyen névvel nehéz megvetni a lábát egy autógyártónak a nagyok közt. Márpedig a Rexton nem csak a méreteiben illeszkedik a nagyok közé. A SsangYong 60 éves tapasztalattal gyártja az összkerékhajtású járműveket, és ez nem csak 4×4-re vonatkozik. Katonai, és speciális felépítményű terepjárműveket is készítenek, 6 és 8 kerekes összkerékmeghajtású kivitelben. Mindemellett a Rexton nem kisebb ligába készül betörni, mint ahol konkurensként Toyota LandCruiser, Landrover Defender, Mercedes G-osztály, Jeep Wrangler játszik. Tehát a nehéz fiúk.

Ehhez létravázas alvázával, és a hajtáslánc építésének tapasztalatával egy igen ütőképes, mégis kedvező árú jármű került a piacra. 2,2-es dízel motorjával és 8 fokozatú váltójával akár gazdaságosnak is mondható, mert az ilyen ligában a 9 liter alatti fogyasztás szép teljesítmény. És mindehhez mozgékony is. Nyilván nem az AMG Mercedes a konkurencia ezen a téren, de helyén kezelve igencsak meggyőző amit a kis SsangYong nagy autója prezentál.

Az utastér nem nélkülözi az extrákat, és a szemnek is, tapintásnak is kényeztető. Bőr belső, duplán steppelt díszítéssel az ülésen, műszerfalon, valamint szálcsiszolt alumínium hatások, és bőrtextúrált műanyag keveréke az utastér. A fedélzeti technológia abszolút mai, az Apple Carplaytől a 360-as kamerákon át az ülésszellőztetésig minden megtalálható, ami egy ekkora utazóautó kényelmét és biztonságát kell szolgálja. Mindezek mellett vontatási képessége 3,5 tonna. A köbméteres csomagtartója az ülések ledöntésével duplázható. És ha már ülések, a felszereltség függvényében akár 7 személyes it tud lenni a hatalmas jármű.

Összegezve azt gondolom, hogy aki mozog ebben a körben, az nyugodtan leteheti a sztereotípiáit, és bátran nézelődhet a SsangYong kereskedésekben, mert egy szerethető és nem utolsó sorban ár-érték arányban rendkívül kedvező autót fog találni magának!

További információk: https://www.ssangyong.hu/