Kötelező a parkolóba elektromostöltőt telepíteni!

Kötelező a parkolóba elektromostöltőt telepíteni!

A minap jutott el hozzám egy infó, mely egy kicsit meglepett. Számomra ujdonság, de persze az elektromobilitást kedvelő oldalam még talán kicsit örült is ennek. Egy elektromos autótöltőket telepítő cég levelében bújt meg az alábbi mondat:

Fontos információként szeretném közölni Önnel a januárban érvénybe lépett jogszabály változást is, mely kimondja, hogy minden új építésű, illetve nagyobb felújításon (parkoló, illetve épület villamosság) átesett lakáscélú és nem lakáscélú épületek, melyek több mint 10 parkolóhellyel rendelkeznek, az elektromos autó töltőknek a helyét kötelező kialakítani, 10 parkolóhely esetében 1 helyet, további parkolóhelyek esetében pedig minden 5. parkolóhelyet.

Az Országos Településrendezési és Építési Követelmények (OTÉK) szerint ez 2021 elejéről valóban így is van, tehát egyre több helyen lesz elérhető a töltés valamilyen formában. Feltételezhető, hogy elsősorban fizetős és a költségkímélés okán a legolcsóbb megoldások fognak elterjedni, viszont ez is sok PHEV és EV tulaj számára jelent majd kis biztonságot, és nagyobb bizalmat a villanyautók iránt. Végülis, ha bárhova megyünk, van töltő, akkor élhetőbbé válik a villanyautózás, és talán tényleg teszünk egy lépést a városok tisztább levegője felé. Én szeretném ebben is a pozitívat látni.