A Kia csúsctermékei kerültek a kezeim közé, őszintén remélem, hogy nem utoljára ami nem más mint a Kia Stinger GT és GT Line. Régóta jeleztem az importőrnek erre irányuló igényemet, hogy szeretném őket kipróbálni, de a nagy érdeklődés miatt érthetően nem kapkodtuk el ezt a tesztet.
Viszont, ha már ennyit vártunk, akkor legyen valami érdekesség a dologban, csináljunk összehasonlítást. Régi mondás, hogy almát körtével nem kellene, és a Stinger bizonyos tekintetben egyedülálló a piacon, így a legkézenfekvőbb, ha önmagával állítjuk szembe. A fő kérdés ami bennem megfogalmazódott, hogy van-e értelme a GT magasabb árát megfizetni, vagy elég a GT Line?
Kia Stinger – A számok
Hogy nagyjából képbe kerüljünk, mit hasonlítunk, néhány száraz adatot gyorsan felvázolok itt az elején. A GT Line, egy felszereltségében GT, erőforrását tekintve viszont szerényebb választás, melynek 2.0 T-GDI erőforrását jól ismerem már a Hyundai i30N rettenetes verziójából. 245 lóereje a GT 3.3 T-GDI erőforrásával és 365 lóerejével szemben ugyan markáns különbség, de vajon a kevesebb néha több? A kisebbik motorral szerelt verzió hátsókerék hajtású, míg a GT összkerékhajtással érhető el elvileg Magyarországon! Nem véletlenül írtam, hogy elvileg, ezt majd a későbbiekben kifejtem. 14,4 millió forint áll szemben 17,7 millióval.
A tesztet a kis motorossal indítottam. Egy kellemes, nem prémium, de minőségi autó, a kupés jegyek előnyével és hátrányával. Dögös, eye candy, elegáns, sportos. Igazából minden, amire én, mint benzinvérű vágyhatok. Van kényelmes utastere, alacsony fejmagassággal, főleg beszálláskor, és élhető méretű csomagtartó is. Vezetéskor az automata váltó tétovasága csak forszírozott igénybevétel esetén hagy kívánnivalót maga után, a hétköznapokban nagyon is kényelmes együtt élni vele. A motor teljesítménye viszont egyáltalán nem motiválja a sofőrt, hogy (ha már KIA:) Vogel Adrienn babérjaira pályázva támadjuk a kanyarokat, hogy a kigyorsítások adrenalinja átjárhassa lelkünk bugyrait. A fogyasztása így is számomra kicsit magas, 13 körül alakult a teszt hét alatt. Tény, hogy néhány elkerekedő tekintetű utassal az anyósülésben, akinek mosolyogva lehetett spoilerezni, hogy: “És ez még csak a kismotoros!”.
Kia Stinger GT – a nagyágyú
Ezek után érkezett a GT. A nagyágyú. Gyakorlatilag az autó egy az egyben ugyanaz a felszereltség, csak a színe más. Viszont azzal, hogy fehér, 1 kategóriával nagyobbnak látszik az autó! És sportosabbnak. Jobban kijönnek a GT dekorelemek, így a külsőnek egyértelműen jót tesz a világos szín! Valahogy az autó formáját is jobban visszaadja.
Az első kilométerek után egy körforgalom közepén jött a kérdés, hogy: “Ez nem úgy volt, hogy összkerékhajtás?” Gázadásra megy a hátulja, és nyoma sincs annak, hogy az elsőkerék hajtása bele akarna ebbe avatkozni. Konkrétan alá feküdtem megnézni, de ott van a féltengely az első keréknél is, úgyhogy valamikor biztosan dolgozik, de vagy Sport módban nem, vagy az én lelki tűréshatáromon kívül. A menetteljesítmény nem érződik az utastérben, de a műszerek sokkal fürgébben mozognak, mint a kismotoros verzióban. Érdekesség, hogy a fogyasztása a teszt hét alatt nekem kevesebbre jött ki bő 1 literrel, mint a kicsinek. Tény, hogy nem laboratóriumi körülmények, de összességében mindkét autó vegyes használatban volt. Viszont a GT már fegyver kategória. Itt elő kerül a Vogel Adris motiváció kanyarban, egyenesben egyaránt.
A kilométerek szaporodásával előjön a KIA nyöszörgés az utastérben, ami számomra a legnegatívabb pontja az autónak, de ez is inkább zavarta az én új autókhoz szokott kritikus vájt fülemet, mint sem a kevésbé tesztautózós utasaimét. Ha nekem döntést kellene hoznom, akkor a közel 3 milliós felár megérné a nagyobbik verzió választását, de nyilván ezt az egyéni életszituáció függvényében kell elemezni. Nyugodtan állíthatom, hogy az idei kedvenc teszt autóim voltak eddig a Stingerek, és nagyjából bármikor szívesen ülnék vissza bele!
Többi tartalom: AutósBlogger.hu
Facebook: AutósBlogger Facebook oldala