Nagy szerelem volt az első verzió is, volt szerencsém élményeket szerezni vele, ezért nagyon vártam a Kia Stinger GT Facelift verziót is. Viszonylag hosszú várakozási idővel kaptam meg, mert sajnos ez a vírushelyzet eléggé felborította az autós PR világot. Több újságíró, többet is foglalkoznak az autókkal, és az oldódó szigorítások hatására a rendezvények is elindulnak, szóval nincs egyszerű dolga annak, aki az ilyen flották menedzselését végzi. Ennek ellenére viszonylag az elsők között jutottam hozzá a tesztautóhoz. Mint kiderült van több tesztautója is az importőrnek, úgyhogy remélhetőleg nem is az utolsó volt nálam.
Mitől Facelift?
Az első találkozásnál körbe is szaladtam a faceliftnél eszközölt módosításokon. Ilyen a 360-as kamera, ami kívülről a hűtőmaszknál már egyből szembetűnik. A hátsó lámpák és kipufogó is módosult kicsit. A látványosabb módosítás mégis inkább a belsőkárpit. Szebb mintázatot kapott az ajtópanel, és zseniális alcantara borítású lett a műszerfal. Az előző verzióban is feltűnt a sok műanyag ami szembejön a levegőbefúvók körül, de nem volt zavaró, így viszont, hogy láttam alcantara bevonattal, nincs kérdés, hogy ezt választanám mindenképpen. Szintén módosult a műszeregység menürendszere, ami mostmár tudja az általam Sorentoban megismert feature-t, hogy irányjelző használatakor a műszeregység közepére kiteszi a holttérkamera képét. Szokás kérdése, de hasznos funkció lehet.
A vezetési élmény még mindig zseniális. Közel áll a BMW-hez, és ez nem is véletlen a tervezés során jelenlévő személyek ismeretében. Súlyozott hátsókerék hajtás, és a rettentő teljesítmény együtt nagyon jó móka! Ugyanakkor a Stinger egy igazi GT autó. Nem ijeszteget, nem akar megölni, nem vad. Csak szelíden, de kétséget nem tűrő módon teszi oda magát. Az egyetlen meglepetés az esős idő volt, mert a vízátfolyásokon már nem volt ennyire magabiztos. Ennek millió oka lehetett, az útminőség, a gumik, meg az is, hogy tényleg durva esőt sikerült elkapni.

Nem volt kérdés, hogy kell jó fotókat csinálni róla, így gyorsan egyeztettem is a DrivingCamp-el, hogy kimennénk egy kicsit dolgozni. Szerencsére volt még szabad hely a pályán nekünk, így a The Rollingshoot Crew -val csináltunk is magunknak egy élménydús szombatot. A rolling fotózást a pályán még nem csináltuk, úgyhogy friss élmény volt, és majd ti olvasók eldöntitek, hogy van-e értelme, és csináljunk még hasonlót. Mi lelkesek vagyunk ennek kapcsán.