Hyundai i20N – A kis Kedvenc

Hyundai i20N  – A kis Kedvenc

Hyundai i20N a dél-koreai gyártó kis autójának legmérgesebb verziója. Elöljáróban annyit, hogy a kb 1200 kg-os autó 204 lóerős 1.6 turbós benzines. 

Régóta vártam már a modellt, köszönhetően annak, hogy az i30N testvére azóta, hogy járt nálam teszten az egyik kedvencem. Mindig egy kicsit irigykedve fordulok utána az úton, vagy parkolókban. Így hát nagy izgalom övezte a kisebbik testvérét is.

Néhány alapismeret

N-es modellek a Hyundai sport változatai. Szerényen meghúzódva, talán avatatlan szemek számára fel sem tűnő apró jelekkel jelzik, hogy ez az autó bizony nagy tűzijátékra lett kitalálva. Az N egyébként több értelmet is bújtat. Az egyik a Namyang, ahol a Hyundai N-es modellek alapötlete megfogant. A másik a Nürburgring, ahol a Hyundai teszteli ezeket az autókat, és még a fejlesztési központja is itt található. A logó pedig egyszerűen egy sikánt ábrázol felülről. (A sikán szó jelentése ármánykodás, mely a motorsportban a 2 egymást követő gyors kanyarra jellemző, innen a névtársítás). 
Fontos része a fejlesztésnek, hogy ez nem csak egy széria autó, amelybe bele illesztettük az erős motort, aztán mehet a piacra. Ennél sokkal több rejlik mögötte. Komoly futómű, merevítések, kipufogó és fékrendszer módosítások. A pályanapok játékszereinek minden igényét igyekeztek összeilleszteni a hétköznapi közlekedés elvárásaival és jogszabályaival.

Milyen vezetni az i20N-t?

Attól függ, mit szeretnél. A kormányról kapcsolható Normal, Sport, Eco mód mellett van N mód és ennek személyre szabható változatai, amit a rendszer CUSTOM-ként említ. Lássuk be, ez az autó méret itthon nálunk sokszor családi elsőautóként funkcionál, gondoljunk csak a kismillió Swift-re ami rohangál az úton. Ergo képesnek kell lennie arra, hogy nagyit elvigyük vásárolni, anélkül, hogy szívinfarktusa legyen út közben. Erre való az ECO és a Normal mód. Pici kipufogó hang, nem túl agresszív, de erőteljes gázreakciók, minden elektronika azon dolgozik, hogy biztonságban, nyugodtan a célunkhoz érjünk. Na az, aki ilyen módban használja ezt az autót, nyugodtan adja el valakinek, aki kicsit hevesebb vérmérsékletű, és vegyen egy sima i20-at. Én kipróbáltam ezt a módot, de nem nekem való. Viszont így simán mehet a fogyasztás akár a 6-ossal kezdődő tartományba is. 
Itt van nekünk a Sport és az N-mód, valamint ezek személyre szabható verzója a CUSTOM. A Sport az egy általam soha nem használt mód volt, Mert, ha már csinálunk valamit, csináljuk rendesen. N-módban megjön a kipuogóhang (szeleppel nyitott rendszer), az elektronikai beállítások sora (gázreakció, kipörgésgátló, menetstabilizáló, kormányszervó, stb) áll hadrendbe ahhoz, hogy édesapám, itt most játék lesz! Az elsőkerékhajtás mellé ilyen kis autóban ekkora erőhöz nélkülözhetetlen a differenciálmű felkészítése, ez esetben egy Torsen rendszer segít az útra leadni teljesítményt.

És ezt is tudja…

Ha már a Torsennél tartunk, akkor jöjjenek a pályás élmények. Könnyű, fordulékony kis autó, a kanyarokban érzi magát igazán jól. Tempósabb szűk kanyarokban érződik a difi beavatkozása, a fékezéssel egybekötött hosszabb íveken képes emelgetni a hátsókereket, és a szűk kanyaroknál még túlkormányzottságba is bele lehet vinni könnyedén. A manuális váltó precizitása ide már nem bónuszpont, hanem egész egyszerűen szükséges, hogy amikor élen mész, ne legyen kérdés a mozdulat eredményessége. A kézi váltót amúgy kiegészítették egy fordulatszám vezérlő elektronikával, ami visszaváltáskor apró gázfröccsökkel emeli a fordulatszámot a megfelelő helyre, ami egyébként picit nekem furán működött. A lényeg, hogy a nem túl rutinos Fiktív Béla, akinek szülei megveszik első autónak, na ő a parkolóból nézve roppant menőnek fog tűnni, ahogy lassít a körforgalom felé.
Az egyetlen bosszantó dolog, amivel találkoztam az i20N-nél, hogy az emissziós normák miatt kikerülhetetlen rész, hogy gázelvételkor a fordulatszám hosszú másodperceken keresztül tér vissza nyugalmi állapotába. Ez olykor eléggé furán veszi ki magát, de nyilván a garanciaidő lejárta után (5év) ez orvosolható.

i20 is elbújt odabent

Összességében ez az autó egy i20, ez érződik az anyagok minőségén, és a megoldásokon. Hasonlít a Hyundai Bayon-ra, amiről már korábban írtunk is. Ez egy gazdaságos kisautó lenne, ha nem lennének szerencsénkre a Hyundai mérnökei ennyire autósport szerelmesek. De azok, és ezért itt van egy civil kisautó igazi farkasfogakkal. Nekem a fogyasztás 7-12-ig használatfüggő volt. Kicsi tankja viszonylag sűrű benzinkútra járást igényel, de tudjuk be ezt is annak, hogy eszünk ágában nincs európai körútra indulni ezzel az autóval. Viszont egy hétköznapi szaladgálós, játszós, 1 autó mindenre. Nagyitól a haverokig mindenki élvezni fogja, és elismerően bólogatni, hogy ez így rendben van. Már csak a színét kell kitalálni, hogy N-es kék, hogy mindenki messziről lássa a játék kedvünket, vagy egy fehér, ami beleolvad a hétköznapok forgatagába, és osztogatja a meglepetés kártyákat? Neked milyen kéne?

Részletes katalógus megtekinthető itt: i20N Katalógus