Mérsékelt izgalommal vártam a reggelt, amikor végre átvehettem az új Hyundai Tucson-t, ami
már első pillantásával megbabonázott…
Írta és fotózta: Háfra Zsolt Sportfotós
A Hyundai Tucson előélete már magában megérne egy külön cikket, hiszen azért ez már
a negyedik generáció, ez idő alatt pedig nem kicsit változott a modell. Gondolok itt
elsősorban a dizájnra, amit nagyon eltalált a gyártó, hiszen igencsak karakán, fiatalos és
magával ragadó lett. Leginkább az orr rész feltűnő, a szárnyakat mintázó menetfénnyel. Az
oldalán rengeteg él és forma látható, amik kifejezetten jól állnak neki. A Tucson hátuljához
érve végre nem az az érzésem fogott el, hogy a dizájnerek kreativitása elfogyott, mire ide
értek. A karmokat mintázó hátsó lámpatestek a Kia Sorentóra emlékeztetnek, de ez nem is
lényeges, mivel beleillik az összképbe és mutatós lett. A másik érdekesség a csomagtérajtón
a szép méretes Hyundai embléma, amely az ablak aljában kapott helyet.

Hyundai Tucson – Beltér
A beltér szinte tökéletes, legalábbis az én ízlésemnek, szépen átgondolt vonalak és
megoldások jellemzik. Például a műszerfalon végighúzódó ívben légrések tömkelege
található, amelyeken keresztül az arcunkba kapjuk a levegőt. A digitális óracsoport és az
infotainment rendszer kijelzője szép rajzolatú, igényes felületet tud felmutatni, ezeknek
tetejében még jól is használható. Egyetlen hátránya talán, hogy nem található a
középkonzolon egyetlen fizikális gomb sem, így még a klíma állításához is egy pillanatra el
kell venni a tekintetet az útról, nyilván, ha valaki sok ezer km-t eltölt az autóban már csukott
szemmel is odanyúl, de a valódi gombokhoz könnyebb viszonyítani. Az ülések kényelmesek
és jó oldaltartással bírnak.
A futóműve egyszerűen zseniális, úgy simítja ki az úthibákat, hogy szinte észre sem venni,
hogy valami egyenetlenségen haladtunk át. A legmeglepőbb az volt számomra, hogy
fékezésnél vagy kanyarodásnál alig billeg a kasztni. A kormánymű visszajelzése ugyan
lehetne kicsivel több, de hát ez nem sportautó és teszi a dolgát, szóval lakossági
felhasználásra teljességgel tökéletes.

Hyundai Tucson – A technika
A méretes motortérben egy viszonylag kisméretű, soros 4 hengeres 1.6 T-GDI lapul, amely
150 lóerő és 250 Nm nyomaték leadására képes, az erőtávitelről pedig egy hatsebességes
manuális váltó gondoskodik. Kigyorsításnál úgy érződik, mintha több nyomaték szorult volna
bele, dinamikusan lehet vele autózni, és hát az első lámpák miatt, még ésszerű, lassú
tempónál is kihúzódnak még a BMW-k is a belső sávból, mivel elég maszkulin kiállással
rendelkezik a 4. generációs Tucson. A tesztidőszak alatt 8.8 literes átlagfogyasztással
közlekedtem vele, ebben volt város, autópályázás, Driving Campen kocsikázás, és még
főútvonal is. Ez szerintem egyáltalán nem vészes, tekintve az autó méreteit, súlyát és hogy
mennyire „nehéz a lábam”.
Összességében szerintem ez egy jól összerakott autó abból a szempontból, hogy a
belépőszintű erőforrás mellé egy közepes felszereltséget választottak, így nem egy flancolós
színházi effektekkel felvértezett tesztautót kaptunk, hanem egy teljességében élhető és
elérhető technikát. Személy szerint én elfogadnám a Dark Knight fényezéssel és a 9,5 millió
forint körüli árcetlivel is, amely érték egyébként versenyképessé teszi a kategóriájában.

Többi tartalom: AutósBlogger.hu
Facebook: AutósBlogger Facebook oldala