Szteroidozott i20: Ez a Hyundai Bayon 1.2 MPi!

Szteroidozott i20: Ez a Hyundai Bayon 1.2 MPi!

Már az első fotók láttán levett a lábamról a „Dragon Red” fényben pompázó, merész vonalakkal határolt Bayon. A neve (melyet egy francia városról kapott) talán még a formáinál is furább volt. Nyilván ízlések és pofonok, de nekem személy szerint nagyon tetszik, mind kívül, mind pedig belül.

Írta: Háfra Zsolt Sportfotós

Hyundai Bayon – Külső

A legjellegzetesebb az orr rész, aztán ott van még az oldalán meredek szögben hátrafelé emelkedő övvonal, a felnik, a fekete kiegészítők, amelyek összessége egy zseniálisan merész, friss és egyedi, nyúlánk formát adnak ki. A kezdeti „sokk” után pedig elérkezünk az autó hátuljához, ahol egyszerre lehet elmosolyodni és ledermedni, mivel a nyíl alakú lámpatestek nem éppen megszokottak, legalábbis ebben a formában. Kerestem egy ideig a megfelelő szót a hátsó vonalak és élek összességére, de nem találtam meg, de egy biztos: semmiképp sem ronda! 

Ha már a külsejénél tartunk, akkor érdemes megemlíteni, hogy szinte egyáltalán nem hasonlít rá, mégis sok mindent átemelt az i20-ból. Annál mégis 4 cm-rel magasabb és 14 cm-rel hosszabb.

Hyundai Bayon

A beltérben már visszaköszönöm az i20-ban található digitális óracsoport, a középkonzol és az igényes formák és anyagok is. Ami idegen volt számomra, az a klímapanel kezelőfelülete, de meglehetősen jól kidolgozott és logikusan használható. Az ülések kényelmesek, még hátul is. A csomagtartó meglehetősen nagy, 411 literes (60-nal több, mint az i20-é) és jól pakolható. Tapasztaltam, mert voltam vele nagy bevásárláson.

Hyundai Bayon – A technika

A motortérben is ugyanaz a négyhengeres, 1.2 literes szívó benzinmotor ketyeg, amelyet 84 lóerő és 118 Nm nyomaték leadására vérteztek fel. Ezt az őrületes teljesítményt pedig egy ötgangos kézi váltó viszi át az első tengelyen keresztül az útra. 3-4000-es fordulat fölé merészkedve lesz egy kis sportosnak nevezhető hangja, bár autópályás tempomat 130 km/óránál sokallottam a 4500-as fordulatot… A futóműve kellemesen puha, ugyanakkor nem dülöngél a kasztni, még a tempósabb kanyarokban sem.  A kevés lóerő ellenére dinamikusan vezetve, lendületből élvezetes vele a közlekedés, ráadásul nem tudtam 6.5 liter fölé vinni a fogyasztást.

Hyundai Bayon

Összességében, egy hajszálnyival jobban tetszett, mint az i20, pedig az jobban passzol a karakteremhez, ebben ülve viszont mégis otthonosabban éreztem magam. A merész külső igényes, a sötét belső ellentéte itt is megtalálható, amely picit nagyobb is, mint az i20 esetén. Ez az árban is megmutatkozik, hiszen az 5.5 millióban áll meg, míg a tesztautó az extrázottsága miatt üti a 6.2 millió forintot. Ez manapság egy új autó esetén egyáltalán nem eget rengető összeg… 

Néhány fotót Facebookon is találhatsz róla: www.facebook.com/autosinfluencer