Írta és fotózta: Háfra Zsolt
Számomra a DS mindig is kicsit érthetetlen volt, főleg a Citroënből való kiválása előtti időkben. Mióta önálló márka lett és talált egy olyan vonalat, amit korábban még nem valósított meg senki, már teljesen más szemmel nézek rá. A célközönséget is megértem, hiszen az autóik azoknak szólnak, akik szeretnének kitűnni a tömegből, és szeretik a stílussal ötvözött laza eleganciát. A tesztidőszak alatt nagyon jól összebarátkoztam a DS4 Cross-szal és még a fájóan magas vételára ellenére is igencsak fájó szívvel vittem vissza…

DS4 Cross: Stílus és Elegancia
Már messziről is látszik, hogy ez bizony „kibukik” a tömegből, még ha sok embernek nem is ismerős az emblémája. Szinte minden szögből jól néz ki és mindenhol találni rajta valami olyan hangsúlyos elemet, ami az adott rész wow faktorát adja. Ilyen például a méretes hűtőrácsa, az oldalán az eltűnő kilincsek, a hátulján pedig a lámpatestek kialakítása és a hátsó ablak érdekes mintázata. Az összkép átgondolt és kifinomult! A beltér kimondottan otthonos és egyáltalán nem komor, a fekete belső ellenére sem. Sokkal inkább nevezném letisztultnak és egyszerűnek. A remek anyagok és a kézi összeszerelés jó minőségű bőrrel vegyítve egészen zseniális összhatást eredményeznek.
Az első üléssor foteljei kifejezetten kényelmesek – én könnyen megtaláltam a tökéletes pozíciót . Még masszázs funkcióval is ellátták őket, ezek a hosszú utazások alkalmával bizony jól jönnek. A kormány mögött található digitális kijelző képe szép és minden szükséges adat kiírattatható rá. A HUD is minőséget sugall és még polarizált napszemüvegben is tökéletesen látni. A középkonzol tetején látható 10 colos infotainment rendszer menüje átlátható és egyszerű, rajzolata szép, akárcsak a 360 fokos kamera képe, ami már-már bántóan éles. A vezeték nélküli telefontükrözés stabilan működött, ezen felül kifejezetten tetszett, hogy a telefontöltést is meg lehet oldani kábelköteg nélkül… A váltó elé került érintős kijelző nagyon jól néz ki, sajnos viszont még semmire nem jó. A későbbiekben többek között majd írásfelismerésre is alkalmas lesz. A hátsó üléssor szintén kényelmes és tágas, még 180 cm felett is. A csomagtartó mérete „csak” 390 liter a plug-in hibrid kialakítás miatt.

DS4 Cross: Modern megoldások
A felszín alatti technika már ismerős volt, hiszen a Peugeot 308-hoz és az Opel Astra L-hez hasonlóan a Stellantis csoport EMP 2-es padlólemezére épült. Az importőr által biztosított tesztautó – mint azt korábban is írtam – plug-in hibrid kialakítású. Így nem meglepő, hogy ennek alapja egy turbós, 1.6 literes benzinmotor, amely 180 lóerő leadására képes. Ehhez kapcsolódik egy 110 lóerős villanymotor és egy nyolcfokozatú automata váltó. A rendszer összteljesítménye így 225 lóerőre és 300 Nm maximális nyomatékra rúg. Tisztán elektromosan WLTP szerint 55 km megtételére képes, a valóságban ez 45 volt. Sajna ezután már kevésbé hatékony a rendszer, mivel a benzinmotor fogyasztása nem túl gazdaságos, ennek ellenére dinamikusan lehet közlekedni vele. A jellegéből adódóan nem áll jól neki a gyorsulgatás, sokkal inkább a méltóságteljes és megfontolt gurulás. De mi okunk is lenne sietni, kapkodni, mikor FOCAL hangrendszeren keresztül élvezhetjük kedvenc muzsikánkat és egy méretes fotel masszírozza a hátunkat, miközben állunk a piros lámpánál? A nyitható panorámatető csak tovább emel ezen a színvonalon. A felfüggesztés elöl MacPherson, hátul csatolt hosszlengőkaros, amivel egész stabilan fekszi az utat, bár ha egymás után több kátyút is megtalálunk vele, akkor egy minimális bizonytalanságot azért fel lehet felfedezni a DS4 faránál. Illetve, határozottabb fékezésnél, képes nagyobb bólogatásra is.

Összességében nekem nagyon tetszett ez a vagány francia csoda, élmény vele hasítani, vagyis pontosabban vonulni az utakon. Sokan megcsodálták a külső formáit a mindennapi használat során!
Részletesebben olvashatsz a technikai paraméterekről a https://www.dsautomobiles.hu/ds-modellek/ds-4/bemutatoterem.html oldalon.
AutósBlogger: www.autosblogger.hu
Facebook: www.facebook.com/autosinfluencer