Nissan Navara – munkagép, vagy a család kedvence?

Nissan Navara – munkagép, vagy a család kedvence?

A következő gondolatok általában vonatkozhatnak a pick-up szegmensre, de valamiért nálam a Navara körül fogalmazódott meg ez a gondolatsor. Kiindulópontjaként unokatesóm telefonhívását említeném, aki azzal keresett meg, hogy fia 5.-ik szülinapjára szeretne pick-upozni, mert imádja, és hogy tudok-e szerezni egyet? Majd amikor találkoztunk, és Navarával mentem, a gyerek apja legalább annyira érdeklődő volt, mint az 5 éves kisfiú. Természetesen én is magamra ismertem a helyzetben, és a családom több férfi tagjával izgatottan álltuk körbe a Navarát, pedig nem friss a modell, és nem is az első pick-up amit látunk életünkben. 

Nissan Navara – Játék a világ!

Mire való?

Az elmúlt 3 évben, amióta autók tesztelésével foglalkozom, több platós is fordult meg nálam, sőt még ilyen járművek átalakításával foglalkozó cégnek is dolgoztam. Így volt szerencsém végigülni a ma népszerű modelleket. A Navara viszont mindig az egyik kedvenc volt közülük.  Persze a pick-up teljesen ésszerűtlen választás a hétköznapokra, vagy mégsem? Az ok, amiért ezek a járművek keletkeztek, az a funkcionalitás. Sokan gúnynévként a “ganészállító” jelzőt aggatták rá, ami igazából közel áll az elsődleges felhasználáshoz, ami mezőgazdasági vontató. Persze az idők során rájött a vásárlóközönség és a gyártás is, hogy ezek az autók többek tudnak lenni. Teherautó révén sok előnnyel vannak megáldva céges autóként, ugyanakkor terepjárási képességük, szállítási kapacitásuk, és a modern kényelmes utastérnek köszönhetően nagyon sokoldalúak. Mindezek mellett a magyarországi “divat” is közrejátszik, hogy minél nagyobb autód van, annál menőbb vagy. 

Nissan Navara – Játékszer

Navara – Nade nézzük férfi szemmel:

Adott egy nagy autó, amivel élmény menni. Esetlen városi jármű, de mégis mennyire vagány, hogy gyakorlatilag a teletankolás után fel vagyunk készülve az apokalipszisre is jármű szempontból! Csak úgy sugározzuk magunkból az alfahímséget a hatalmas mindenki fölé emelkedő utaskabinnal, miközben a párunknak komoly fejtörést okozunk nyaraláskor! Biztosan mindenki ismeri a hétvégi induláskor gyakori szitut, hogy Anya hordja ki a szatyrokat, miközben apa expert módon tetriszezik a csomagtartóba elhelyezendő cuccokkal. Általános végeredmény, hogy a fele cuccot otthon kell hagyni. De nem egy Navara tulajdonosnak!

Aztán ott vannak a gyerekek. Imádják, ahogy a nagy autó megy mindenen keresztül (és persze itt mi férfiak is gyerekké leszünk). A platón utazás külön élményprogram, amíg apát a kormány mögött el nem kapja a tereprali szele. Onnantól a plató inkább extrémsport helyszíne, de persze erről mindenkit lebeszélek! Nem szabályos, veszélyes, és különbenis pfuj! 

Messzi kirándulásokra persze ezek az autók nem kényelmesek, a hátsó ülés kifejezetten rövidebb utakra van tervezve általában, és a létravázas futómű sem támogatja a több száz kilométeres utazásokat, cserébe a terepjárásért és a tonnás teherbírásért. Szóval a pick-upok nem kimondottan családi autók, de valahogy a legvisszafogottabb apából is előhozza a “jó lenne egy ilyen otthonra” érzést. És millió ésszerű indokkal tudja ezt támogatni. Olyannyira, hogy a végén még anya is megkedveli.

Többi tartalom: AutósBlogger.hu

Facebook: AutósBlogger Facebook oldala

Related posts